A Tehetséggondozó Állandó Bizottság küldetése

"Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik" Széchenyi István sokat idézett megállapítása éppúgy megállja a helyét a mai Magyarországon, mint közel két évszázada, a Reformkor idején.  A XXI. században ugyanakkor világosság vált, hogy a "kiművelt emberfők" közé nem kizárólag a felsőoktatási intézmények padsoraiból kikerült, diplomás értelmiség képviselői tartoznak. A magyar társadalom alapvető érdeke, hogy minél több fiatal számára tudja biztosítani a képességeinek és egyéni motivációjának leginkább megfelelő képzést.

A tehetséggondozó programok

A tehetséggondozó programok alapvető célja azoknak a célcsoportoknak az azonosítása és segítése, amelyek az átlagosnál nagyobb fokú odafigyelés mellett kiemelkedő eredmények elérésére képesek.

A tehetségsegítés iránti társadalmi, politikai és médiaérdeklődés rendkívül nagy.  A tehetségek fejlesztése igen magas megtérülésű beruházás, amely a jelenlegi társadalmi helyzetben nemzetünk számára felemelkedési lehetőséget ad.
A magyar felsőoktatási rendszer jelentős expanzión ment át az elmúlt két évtizedben, és amint a hagyományos elitképzés intézményei alkalmazkodtak a tömegek befogadásához, a személyre szabott képzés feltételei egyre szűkösebbé váltak. A valódi gazdasági és tudományos áttörésre esélyt adó egyedi innovációk és eredeti kutatások megjelenésének nem kedveznek a tömegesedés folyamatai. A megváltozott felsőoktatási struktúrában elengedhetetlen az aktív tehetséggondozás térnyerése mind a szakmai műhelyek minőségének tartós megőrzése, mind pedig a tehetséges egyének sikeres kibontakoztatása érdekében.
A Tehetséggondozási Állandó Bizottságot azzal a céllal hívta életre a Magyar Rektori Konferencia, hogy az felsőoktatási intézmények önálló tehetségsegítő kezdeményezéseinek koordinációja és kiterjesztése révén valamennyi motivált tehetség érvényesülését elősegítse a magyar felsőoktatásban.

TDK-s elismerések hallgatóknak és oktatóknak - Az OTDT kitüntetésátadó ünnepi ülése

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács 2023. november 24-én tartotta kitüntetésátadó ünnepi ülését a 36. OTDK befejezése alkalmából, a Zeneakadémia Nagytermében.

Bővebben...:

Megjelent a XXXVII. OTDK központi felhívása

Megjelent a XXXVII. OTDK központi felhívása

Bővebben...:

Ismét lehet pályázni a Pro Scientia Aranyéremre!

Megnyílt a Pro Scientia Aranyérem pályázat

Bővebben...:

Széchényi Egyetemen kezdődött meg a XXXVI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia

A Győri Nemzeti Színházban megrendezett ünnepséggel nyílt meg a hallgatói tehetséggondozás legfontosabb fórumának számító 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), valamint annak Állam- és Jogtudományi Szekciója. Az utóbbinak idén – 2005 után másodszor – a Széchenyi István Egyetem a házigazdája: a háromnapos rendezvényen csaknem háromszáz fiatal mutatkozik be a zsűrik előtt..

Bővebben...:

A Roska Tamás pályázat nyertesei - 2023

Megszületett a XXXVI. OTDK-ra benyújtott Roska Tamás pályázat eredménye.

Bővebben...: