Új Nemzeti Kiválóság Program

 

A Program célja

 

Alapvető cél a tudományos utánpótlás mennyiségének és minőségének megerősítése, a tudományos életpálya vonzóvá tétele.

 

A magyar felsőoktatás fontos feladata, hogy hozzájáruljon Magyarország versenyképességének növeléséhez. Ez a gazdaság igényeinek megfelelő innovatív munkaerő kialakításával, elismerésével és motivációjával érhető el. A fenti célok fontos eszköze egy olyan támogatási rendszer, amely a tehetséges alap-, mesterszakos- hallgatókat a kutatási tevékenységekbe való bekapcsolódásra, a doktori képzésben részt vevő hallgatókat, doktorjelölteket, fiatal oktató-kutatókat a kutatási tématerületükön belül, de a kutatási témájukon túl egy plusz kutatási munkára ösztönzi.

 

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (Új NKP) célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók kutatómunkáját. A program 2016-ban meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai, a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan, az alapképzésben, a mesterképzésben vagy a doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A program a kutatói és alkotói kiválóságot minden tudomány- és művészeti területet figyelembe véve kívánja elősegíteni a tudományos kutatásokat és az innovációt.

 

Az ösztöndíjprogram lehetőséget teremt a kiváló hallgatók számára a kutatói életpályán történő elinduláshoz, hozzájárul a felsőoktatási oktatói-kutatói utánpótlás biztosításához, a kiválóságok itthon tartásához, valamint segíti a magyarországi munkahelyekre: elsősorban a felsőoktatási kutatóhelyekre történő beilleszkedésüket.

 

 

A Program költségvetése

 

Az Új NKP 2016. évi megvalósításának pénzügyi kerete 2,1941 milliárd forint (forrása a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény 1. sz. melléklete XX. fejezet (Emberi Erőforrások Minisztériuma) 20/3/3 számú fejezeti kezelésű előirányzata).

 

A felsőoktatási intézmény is érdekelt abban, hogy minél több kiváló hallgatót, leendő kutatót ösztönözzön minél nagyobb teljesítményre. Az Új NKP ösztöndíjast befogadó intézmény ugyanis az ösztöndíjak után kutatási / működési költség támogatásra jogosult.

A kutatói ösztöndíjat elnyert pályázó ösztöndíja 40%-át kitevő összegre azon felsőoktatási intézmény lesz jogosult kutatási infrastrukturális és működési költség (rezsi), valamint lebonyolítási költség jogcímen, amelyben a kutatói ösztöndíjas hallgató esetén hallgatói jogviszonyban, doktorjelölt esetén doktorjelölti jogviszonyban, oktató, kutató esetén munkavégzésre irányuló jogviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll. Így a személyekhez kapcsolt kiválósági támogatás egyúttal az intézmény kiválósági támogatását is jelenti.

 

 

A Program kedvezményezettjei, főbb tudnivalók

 

  • Az Új Nemzeti Kiválóság Program keretein belül meghirdetésre kerülő kiválósági ösztöndíjak potenciális kedvezményezettjei 2016-ban:

-        Alapszakos hallgatók

-        Mesterszakos hallgatók

-        Doktori képzésben részt vevő hallgatók

-        Doktorjelöltek

-        Fiatal oktató-kutatók (40 év alatti PhD fokozatott szerzettek)

  • Az ösztöndíjpályázatok 2016. május 27-én kerültek meghirdetésre, a kedvezményezett időszak 2016/2017-es tanév őszi félévében indul.
  • A tanévenként, megfelelő feltételek teljesülése esetén meghosszabbítható ösztöndíj-pályázatok időtartama egységesen 10 hónap.
  • A 2016. évi felhívások keretében közel 1000 hallgató és fiatal oktató-kutató támogatására nyílik lehetőség.
  • Az ösztöndíjra sikeresen pályázó, tanulmányaik és kutatási tevékenységük során kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók, doktorjelöltek és fiatal oktató-kutatók - támogatott célcsoporttól függően - 75.000 - 350.000 forint/hó nettó támogatásban részesülhetnek 2016 őszétől.
  • Az ösztöndíjat bármilyen tudományterületen igénybe lehet venni.
  • A pályázati határidő az összes ösztöndíjpályázat esetén: 2016. június 27.
  • A pályázatokat a fogadó felsőoktatási intézményekhez kell benyújtani.
  • Az Pályázati Felhívások, Pályázati Útmutatók és mellékletei elérhetőek:

www.kormany.hu / Dokumentumok / Pályázatok / Az Új Nemzeti Kiválóság Program pályázati dokumentációja.

TDK-s elismerések hallgatóknak és oktatóknak - Az OTDT kitüntetésátadó ünnepi ülése

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács 2023. november 24-én tartotta kitüntetésátadó ünnepi ülését a 36. OTDK befejezése alkalmából, a Zeneakadémia Nagytermében.

Bővebben...:

Megjelent a XXXVII. OTDK központi felhívása

Megjelent a XXXVII. OTDK központi felhívása

Bővebben...:

Ismét lehet pályázni a Pro Scientia Aranyéremre!

Megnyílt a Pro Scientia Aranyérem pályázat

Bővebben...:

Széchényi Egyetemen kezdődött meg a XXXVI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia

A Győri Nemzeti Színházban megrendezett ünnepséggel nyílt meg a hallgatói tehetséggondozás legfontosabb fórumának számító 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), valamint annak Állam- és Jogtudományi Szekciója. Az utóbbinak idén – 2005 után másodszor – a Széchenyi István Egyetem a házigazdája: a háromnapos rendezvényen csaknem háromszáz fiatal mutatkozik be a zsűrik előtt..

Bővebben...:

A Roska Tamás pályázat nyertesei - 2023

Megszületett a XXXVI. OTDK-ra benyújtott Roska Tamás pályázat eredménye.

Bővebben...: